Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
Élvonalbeli kutatás Ökológiai szemlélet Fenntartható jövő

Támogasd a munkánkat! hu en

Keresés


Szabadszavas keresés

Kategória

Téma

(Kijelölés törlése)
Keresés

Kosár tartalma

0 tétel van

Fizetendő:

Szállítási díj nélkül
Az összeg az ÁFÁ-t tartalmazza

Kosár Megrendelem  

2019. január 29. Hír

Az AGROmashExpón jártunk

2019-ben is megrendezték a Hungexpo területén az ország legnagyobb agrárgép-vásárát, amelyen több mint 350 cég állított ki, a látogatók száma pedig meghaladta a negyven ezret. A szakmai programok között volt a gépesítés mellett az agrármarketinggel, a robottechnikával, a precíziós gazdálkodással és a növényvédelem aktualitásaival foglalkozó konferencia és gépészeti szakmai verseny is.

A kiállító cégek között megjelentek a különböző input cégek is, több vetőmag-, illetve szerves és baktériumtrágya forgalmazó cég képviseltette magát. A tavaszi vetőmag-kínálatot felvonultató cégek száma kevés volt, ezek az ez évi kukorica, szója, tavaszi kalászosok fajtakínálatára fókuszáltak. A baktériumtrágyák gyártóinál a szárbontó készítmények mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a nitrogén-fixációt segítő talajoltás, a pillangósok és a szója fajspecifikus talajkezelési lehetőségei (Bactofil, Biofil készítmények), illetve a biostimuláló szerek alkalmazása (BioAlga).

Az öko ágazat az expón

A kiállítók többsége az ökológiai gazdálkodók érdeklődésére is számot tarthat, és különösen a forgatás nélküli talajművelés, hatékony sorközművelés, és az ökogazdálkodásban engedélyezett szerek terén fokozottan érdekelt az öko ágazat az újdonságok és szakmai aktualitások megismerésében. Bár a kiállítást a nagy teljesítményű erőgépek és a nagy munkaszélességű munkagépek uralták, kisebb gépekkel is lehetett találkozni, elsősorban az erőgépek vonatkozásában.

Sok biogazda, közöttük több on-farm partnerünk is ellátogatott a kiállításra. Érdeklődésre tartott számot pl. az országos lefedettséget kínáló gépbérlés lehetősége (Manax), a mobil terményszárítók, és a speciális sorközművelő eszközök (pl. a hazai BUSA talajművelő eszközei, illetve a Garford kameravezérelt ujjas kultivátorai). Kevesellték azonban a kiállításon a gépalkatrészek forgalmazóit, illetve a kisgazdaságok számára kifejlesztett, kis munkaszélességű munkagépeket.

A szakmai programokat a jövőben az ÖMKi is színesíteni szeretné egy ökológiai gazdálkodással foglalkozó műhelymunka megrendezésével, hogy bemutassa az ökogazdálkodás aktualitásait, felhívja a kiállítók figyelmét az ökogazdákat érintő speciális piaci igényekre, illetve lehetőséget adjon a kapcsolatteremtésre a felhasználókkal.

Borbélyné Dr. Hunyadi Éva
szántóföldi kutatási szakreferens

Támogatások svá alul

Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet 

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap

Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet  

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (copy)

Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet  

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (copy) (copy)

Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet  

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (copy) (copy) (copy)

Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet  

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (copy) (copy) (copy) (copy)

Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet Lorem ipsum dolor sit amet  

  
Az oldalt fejlesztette:

Biztos vagy benne?


Mégsem Igen